fbmetapix

Vásároztam és válaszoltam

0 hozzászólás

Írta: Csiby Hajnalka

2022.04.25.
Toppantó vásár

Tegnap, azaz vasárnap, vásárban voltunk Én és az Ékszereim. Jó kis vásár volt. Sokan kavarogtak azon a kis téren. Érdekes programok voltak, sok szép kézműves kiállító és az időjárás is kegyes volt hozzánk!

A vevők mellett jó pár aranyos és kedves ember állt meg rácsodálkozni az ékszereimre és azért, hogy elbeszélgessünk róluk. Jó kérdéseket tettek fel, sose gondoltam volna, hogy ami nekem egyértelmű, az a gyöngyfűzéshez nem értőknek másképp van.

Elmesélek egy két részletet a beszélgetésekből, remélem nem fogjátok unni. Hátha nektek is felmerült már ilyen kérdés vagy például nem tudtátok, hogy az nem úgy van, ahogy ti elképzeltétek 😊

Elsőre egy anyuka jött egy 5-6 év körüli kislánnyal. A kislánynak nagyon tetszett az egyik RoundShape nyakláncom a nagy golyói és a színe miatt. Megsimogatta őket és megforgatta az egyik golyót (mert a golyók forgathatóak, mozgathatóak a láncon), amire az anyuka ugrott egyet és rögtön elhúzta a kislány kezét az ékszertől. Mikor mondtam, hogy nyugodtan meg lehet fogni, nem lesz baja, akkor meglepődött. Azt hitte, hogy a gyöngyök rá vannak ragasztva valamiféle alapra és ha a gyerek erősen fogja, akkor lepotyognak. Rögtön elmagyaráztam neki, hogy az összes gyöngy damillal van egymáshoz fűzve, nincs rögzítve az alatta levő fagolyóhoz, az csak a tartást biztosítja. Nagyon meglepődött és rögtön ő is megérintette, megnyomogatta a nyaklánc óriás golyóit, ellenőrizve, hogy tényleg igazat mondok-e.

RoundShape nyaklánc, szürke-sárga színű golyókkal
RoundShape medál szürke – sárga színben

Egy nagyon aranyos hölgy viszont nagyon kategorikusan kijelentette, hogy ennyi ékszert biztos csak vásárolni tudok, tehát kérdezné, hogy melyik országban készültek az ékszerek. Hosszasan kellett mesélnem az ékszereimről, az elkészítési technikákról, mire láttam, hogy talán már elhiszi, hogy én készítettem őket. Talán kicsit túl sok a készletem?

Toppantó vásár
Toppantó vásárba vitt készletem

A kedvenc beszélgetéseim közé tartozik, ha valaki a gyöngyhorgolt ékszereimre csodálkozik rá. Most is volt olyan kérdés, hogy a lennebb bemutatott karkötőt hogy készítem. Meséltem neki a lépésekről, hogy szemenként felfűzöm a gyöngyöket egy vékony horgolócérnára, majd a szemeket egyenként, egymáshoz rögzítve, hurkában lehorgolom. Látszott rajta, hogy meglepődik és elképzeli, hogy ez milyen hosszadalmas munka lehet és meg is kérdezte, hogy mennyi idő alatt készül el egy karkötő. Alig hitte el, hogy azt a karkötőt 5-6 óra alatt készítettem el. Ennyit tesz a több éves rutin ugyanis.

Csokibronz gyöngyhorgolt karkötő
Csokibronz gyöngyhorgolt karkötő

A gyöngyhorgolt ékszerekhez kategorizálom a gyöngybojt ékszereimet is, hiszen az alapja a horgolt hurka, ami tartást biztosít a puhán rásimuló szálaknak. Ezekről is beszélgettünk egy kicsit egy kedves vásárlóval. Elmeséltem neki, hogy gyöngyhorgolt az alapja és amiatt ilyen puha, mert a horgolt szemek mindegyikéhez rögzítek egy nagyon vékony cérnával egy-egy rojtocskát. Nem kis munka, viszont a végeredmény magáért beszél, ugye?

Tűz gyöngybojt szett
Tűz gyöngybojt szett

Neked milyen kérdések jutnak eszedbe az ékszereimmel kapcsolatban? Nincs olyan kérdés, amit ne tudnék megválaszolni neked velük kapcsolatban, hiszen magam készítem őket. Csak tedd fel a kérdésed nyugodtan!

Hasonló bejegyzések

Csomagolok! Azaz így csomagolom a rendeléseiteket

Csomagolok! Azaz így csomagolom a rendeléseiteket

Már egy ideje érik bennem ez a blogbejegyzés, mert sok privát kérdést és kérést kapok ezzel kapcsolatban, ideje nagy nyilvánosság előtt is leírni, hátha segít nektek. Tehát a kérdések: 1. Diszkrét-e a csomagolás vagy rögtön kiderül, hogy ékszer van benne? Nos,...

Kezdjük az új évet egy új színnel, új Pantone szín

Kezdjük az új évet egy új színnel, új Pantone szín

A Pantone intézet minden évben megválasztja az év színét, amely szerintük a legjobban illeszkedik majd az előttünk álló, új évhez. Az idei, azaz 2022-es év színe a Very Peri nevet kapta, amelyet a vállalat külön legyártatott, ilyen szín eddig nem létezett. Leatrice...

Molett vagy? Ilyen ékszereket hordhatsz bátran

Molett vagy? Ilyen ékszereket hordhatsz bátran

Pár évvel ezelőtt Nagy Andrea írt nekem egy szösszenetet arról, hogy ha kicsit is kerekebb vagy, mit hordhatsz bátran az ékszereim közül. Mivel én is molett vagyok, elgondolkoztam azon, hogy én mit szeretek hordani és bevallom, sok mindenben egyetértek vele. Ha végig...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük